Tejhűtési megoldások a VMS-hez
A hagyományos fejőrendszerekben a tejtartályt a tej hűtésének megkezdése előtt kapacitása tíz százalékára fel kell tölteni.
Ez azt jelenti, hogy a hagyományos, 6000 literes tejhűtő tartály esetén pl. 600 liter tejre van szükség a hűtés megkezdéséhez, ha nem szeretnénk, hogy a tej megfagyjon. A tej megfagyása esetén fehérjeszerkezete súlyosan károsodik, ami mind az ízét, mind a kinézetét rontja. E minőségromlás természetesen csökkenti a tejből befolyó bevételeket is.
A DeLaval tejhűtő tartályokat úgy terveztük meg, hogy aq hűtés indítható legyen, amikor a tartály öt százalékig megtelik. A robotizált fejőrendszerekkel átlagosan elérhető 1,6 liter/perces térfogatáramot tekintve azonban ennek a hűtéshez minimálisan szükséges szintnek az eléréséhez több mint 3 óra kell - nagyobb tartályok esetén még több. Ez az időtartam nagyon hosszú: a kiváló tejminőség nem tartható fenn, ha az automatikus fejésből származó tejet hagyományos hűtőrendszerrel hűtjük.
Az automatikus fejés új kihívásokat jelent a hűtés területén, mivel a tej rendszertelen időközökben és különböző tejátfolyási mennyiséggel kerül a tartályba. Mindemellett azt is meg kell gondolni, hogy mi történik, ha a tejüzem kiüríti a fő tárolótartályt, majd tisztítást kér, miközben a fejőállomások továbbra is az igények szerint fejik az állatokat.
A DeLaval e kihívásra válaszul két hűtőrendszert fejlesztett ki a DeLaval VMS rendszerhez, melyek biztosítják, hogy a tej jó minősége megmaradjon. Ezek a következők:
- DeLaval FCC tejáramlás-vezérelt hűtés. Ez a DeLaval VMS önkéntes fejési rendszerhez (fejőrobot) kifejlesztett egyedi hűtőrendszer a szabadalmaztatott, térfogatáramon alapuló hűtési koncepciónkat követi. A DeLaval VMS rendszer valós időben továbbítja a hűtőtartály felé a továbbított tej mennyiségi adatát. A tartály ezután az adott tejmennyiséghez szabályozza a hűtési kapacitását.
- DeLaval BCC puffertartályos hűtés. E megoldás különböző puffertartály-méretekhez és hűtési koncepciókhoz is használható. Ezek a DeLaval VMS rendszerhez, illetve bármely AMS rendszerhez kidolgozott rendszerek tervezésükből adódóan 0-24 órás üzeműek.
A DeLaval megkönnyíti az Ön életét
A tejbegyűjtés a nap bármely időpontjában megtörténhet: a tejüzem gépkocsivezetőjének elegendő néhány gombot lenyomnia. Kézzel semmilyen alkatrészt nem kell elmozdítani vagy tisztítani. A rendszer riasztást ad ki váratlan hiba előfordulása esetén, így a súlyos problémák megelőzhetők a megfelelő intézkedések meghozatalával. A tej és a mosóvíz automatikus működtetésű szelepeken áramlik keresztül, így értékes idő takarítható meg és biztosítható a megbízható működés..