Tehénkomfort

Ha a tehénkomfortról szeretnénk beszélni, akkor mindenképpen szükséges a témával kapcsolatos vélemények meghallgatása és megértése. Mit értünk valójában tehénkomfort alatt? Milyen következtetéseket vonhatunk le? És ami talán még ennél is fontosabb; hogyan járulhat hozzá a tehenek komfortérzete a tejgazdaság nyereségességéhez? 

Az utóbbi időben a kutatók és tejtermelők nagyobb figyelmet szenteltek a fejős tehenek kényelmes környezetének kialakítására. A megfigyelések és a gyakorlati tapasztalatok azt bizonyítják, hogy a kényelmes környezetben élő tehenek több tejet adnak, jellemzően egészségesebben és hosszabb ideig élnek.

A tehenek természetesen nem tudják elmesélni, hogy mitől érzik magukat komfortosan

Megfigyelhetjük és mérhetjük azonban  aktivitásukat, viselkedésüket és környezetüket - a megfigyelésekből pedig összefüggéseket állapíthatunk meg a tehenek komfortérzetével kapcsolatban.

A tehenek számára elérhető legyen sok-sok minőségi takarmány és víz, fontos számukra a friss levegő, a puha és tiszta pihenőfelület, illetve az egészséges láb. Manapság ezt nevezzük tehénkomfortnak! A tehenek számára biztosítani kell, hogy természetesen tudjanak viselkedni, valamint kényelmesen tudjanak felállni és lefeküdni. Vajon ezek a feltételek mind teljesülnek az Ön tejgazdaságában is? A tőgygyulladás, az érzékeny láb, a kidörzsölt nyak, valamint a kidörzsölt vagy dagadt csánk a tehénkomforttal kapcsolatos problémákat jelezheti.

A tehénkomfort nem tekinthető terméknek vagy eszköznek – tulajdonképpen nem más, mint az istállóban napi 24 órában, heti hét napon át lezajló események sorozata.Ezeket az eseményeket természetesen befolyásolják a szezonális hatások. A tehénkomfortot e számos tényező ismeretében kell elbírálni és kezelni.

Bővebb információ (angol nyelven)

Cow comfort

Megnyitáshoz kattintson a képre


Többre is kíváncsi?

www.milkproduction.com
Támogatja a DeLaval